OFFROAD
Az offroad alatt (szó jelentése "úton kívül") olyan terepjárókat értünk, amelyek az aszfaltos utakon kívül is megállják a helyüket, tehát a sáros, kavicsos, homokos terep sem okoz gondot a számukra. Ezek nem átlagos járművek, hiszen nagyobb kerekekkel rendelkeznek, ami távol tartja az autót a nehezebben járható felület akadályaitól. A gumiabroncsok futófelülete sokkal szélesebb, illetve mélyebb az utcai abroncsokhoz képest. A talajra kifejtett nyomásuk kisebb, ezért nem tudnak olyan könnyen elsüllyedni. A motorjuk pedig úgy van kialakítva, hogy alacsonyabb váltó sebességnél is ki lehessen használni a terepjáró erejét (Forrás: www. elmenyplaza.hu).
Az offroad tulajdonképpen a terepralihoz hasonló tájékozódási verseny, ahol a különböző kategóriáknak (QUAD, NORMÁL, OPEN, PROFI, EXTRÉM) a kijelölt útvonalakat meghatározott szintidőn belül kell teljesíteni a lehető legkevesebb hibapont gyűjtése mellett.
A futam két részből tevődik össze. Az egyik az útvonal, amelyet a versenyzőknek az előre elkészített itiner alapján kell teljesíteni. A rendező az útvonalakon úgynevezett "KP" kontroll pontokat jelöl ki, amelyek a helyes úton való haladás kontrollálását teszik lehetővé. Ezeket az út jobb oldalán, maximum 2 méterre annak szélétől, jól láthatóan kell elhelyezni. A versenyzőpárosnak ezeket be kell pecsételni a menetlevélbe. Ezek kihagyása, vagy nem sorrendben történő bepecsételése 50 hibapontot von maga után. A kontroll pontok mellett az útvonalon úgynevezett "TKP" teljesítmény kontroll pont feladatokat is meg kell oldani. A feladat közben a szintidő nem áll meg, a TKP kihagyása 300 hibapontot jelent. A futam másik részét az úgynevezett "SPECEK" speciális feladatok képezik. A specen belül számokkal jelzett kapukat helyeznek el, amelyeken emelkedő számsorrendben kell áthaladni. Kihagyásuk, vagy a kapukat határoló karók döntése szintén hibapontokat jelent. Büntetőpont járt azért is, ha a pályát határoló szalag valamilyen okból kifolyólag (pl. az autó nekimegy) elszakad. Ha a jármű végképp elakad a terepen, akkor használni kell a terepjárókon található csörlőt. Egy akasztásnak minősül a csörlőkötél végének rögzítése a leakasztásig. Minden egyes akasztás 50 hibapont. A legtöbb verseny minimum két napból áll, első nap van egy esti/éjszakai szakasz, másnap pedig egy nappali szakasz.
Az elmúlt években az alábbi helyszíneken voltam offroad versenyen: Gellénháza, Lickóvadamos, Mihályháza, Pápoc, Vámoscsalád.