ÉLMÉNY
Az egyéb rendezvények között említem a jótékonysági rendezvényeket, az élményautóztatásokat, illetve a különböző képzésnapokat.
2023-ban részt vettem a Balkanpowersport (BPS) által szervezett képzésen, ahol a két szervező, Tóth Szilárd és Szabó Balázs oktatja a quadozást a fiataloknak. Hét éves kortól foglalkoznak a gyerekekkel, ugyanakkor felnőtt résztvevőik egyaránt vannak. A képzés elméleti és gyakorlati részből tevődik össze, a cél az, hogy mindenki elsajátítsa a quadozás alapjait a kezdetektől akár a versenyzés szintjéig. Pezi és Szili igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben átadni az évek során szerzett tapasztalataikat. A hangulat rendkívül családias és baráti volt a Murakeresztúr melletti pályán. A képzés eredményességét mutatja, hogy 2023-ban az országos, illetve amatőr versenyeken a BPS diákjai egytől egyig felállhattak a dobogó valamelyik fokára a végelszámolásnál.
Az autósportot kedvelő társadalom sokszor bizonyítja, hogy képes összefogni egy nemes cél érdekében. Az immáron hagyományosnak tekinthető devecseri jótékonysági autóztatás ötlete 2020 karácsonyán pattant ki Nyoma Péter, Keresztes László, Politzer András, Tóth Máté és Szabó Tamás fejéből. Összehoztak egy találkozót versenyautókkal, és megszületett egy karácsonyi videó, aminek a végén ajándékokat adtak át egy kislánynak. Ezen felbuzdulva egy autósport egyesülettel közösen megszervezték az első jótékonysági rendezvényt Devecserben, amely végül nagy sikert aratott. Azóta még két alkalommal sikerült megrendezni az élménynapot, 2023-ban már mint magánszemélyek az önkormányzattal karöltve. Azért esett a választás Devecser városára, mert itt kaptak a szervezők helyet és támogatást. A város 100 %-ban beállt a kezdeményezés mögé. Az autóztatásból befolyt összeget minden évben egy intézmény kapja meg. 2024-től kezdve egyesületbe szerveződve, egyéb más helyszínekkel bővülve szeretnék folytatni a show-t. Egy dolog változatlan marad, a cél továbbra is a jótékonykodás.
sss