11. Esztergom-Nyerges Rally
A hétvégén hivatalosan is kezdetét veszi a 2024-es HUMDA Országos Magyar Ralibajnokság. Az ORB1-nek ugyan még egy kicsit várni kell az első megmérettetésre, de az ORB2, az ORB3 és a Historic nevezői megkezdik idei szereplésüket. Aki pedig csak szeretné éles körülmények között is kipróbálni a versenyautóját, annak a TESZT kategóriában biztosítottak lehetőséget a rendezők az indulásra. Az immáron 11. alkalommal megrendezésre kerülő viadal szervízparkjának Nyergesújfalu, a rajt-, illetve célceremóniának Esztergom városa ad otthont. Az ORB2, a Historic és a TESZT számára kétnapos a verseny közel 74 km gyorsaságival. Szombaton a Bajna-Lábatlant kell kétszer teljesíteni, vasárnap pedig ugyanezt visszafelé, valamint a Tatabánya-Környebánya gyorsaságit három-három alkalommal. Az ORB3 mezőnye csak a vasárnapi szakaszokon versenyez. Népes mezőny várja a pálya szélére kilátogató nézőket, ugyanis több mint 110 páros jelezte indulási szándékát. Számomra ismeretlenek ezek a pályák, kíváncsian várom milyen helyeket sikerül találni. A hétvégével kapcsolatos minden egyéb információt megtalálhattok a verseny hivatalos oldalán, a rallyfeeling oldalán, a műsorfüzetet pedig a duen oldalán tudjátok megtekinteni. Jó szórakozást kívánok mindenkinek a hétvégére.
https://rallyfeeling.hu/11-egom-nyerges-rally-2024-versenyinfo/
https://www.duen.hu/info/mtealkatresz.hu_TINER_11EsztergomNyergesRally.pdf